Micimackó Bébiszitter Szolgálat
Honlap készítés, webdesign, logó- és arculattervezés
A közös munka
A Best-Work Kft. két tulajdonosával, Krisztával és Mariannal több mint 20 éves barátság, és ezzel párhuzamosan 10 éves munkakapcsolat köt össze. A cég a bébiszitter- és idősgondozó közvetítő részlegével kezdte meg működését, ami már az első években is sikereket ért el, viszont az újságokban megjelenő hirdetéseikkel csak a célközönségük egy részét érték csak el, ezt a hiányt pótoltuk az új honlappal.
Korábbi ismeretségünknek köszönhetően egyrészt teljes bizalmat kaptam a weblap létrehozásában, másrészt – ugyanezen okból kifolyólag – egy olyan tervet tudtam átadni, ami elsőre elnyerte a tetszésüket. Ez elsősorban annak a modern látványvilágnak volt köszönhető, ami akkoriban elég egyedülálló volt, ugyanis minden apró részletét, pixeljét saját kézzel rajzoltam meg, így született meg az a kedves, barátságos külcsín, ami a látogatókban is bizalmat ébresztett. A jól felépített struktúra, illetve a hasznos információkkal teli oldalaknak köszönhetően naponta többezer látogató kereste fel a honlapot, így a cég az interneten is ismertebb lett, és nem mellesleg segített is összehozni a szülőket és a bébiszittereket, ami kisebb terhet is levett a munkatársak válláról.
2014-ben nekikezdtünk a weblap átszerkesztéséhez, hogy – a design főbb elemeinek megtartásával – egy modernebb külsőt kapjon, illetve tartalmilag is megújuljon, de a cég másik honlapjának, a Best-Work Felnőttképzés átszerkesztése annyi energiát vett el, hogy ezt a munkát igazán sosem fejeztük be, illetve miután a weboldalt már nem én gondozom, sajnos sok működési és stílushibát is tartalmaz. Remélem, hogy barátságunk még összesodor minket a közeljövőben, és ez a honlap is a régi fényében tündökölhet!
A projekt legfőbb elemei
Honlapszerkesztési munkák
- Tárhely átköltöztetés lebonyolítása
- HTML 4.01 programozás
- Többszintű menü programozás
- Magyar és angol nyelvű tartalom feltöltése
- Angol nyelvű oldalak fordítása
- Webdesign tervezés (CSS 2)
- Kiemelt diavetítés programozása (jQuery, Javascript)
- Fotó- és videógaléria programozása (jQuery, Javascript)
- Belső levélküldő rendszer programozása (PHP, Javascript)
- Jelentkezési rendszer programozása (PHP, Javascript)
- Böngészőfüggetlen kódolás
- Keresőoptimalizálás (SEO)
- Google Analytics statisztika integrálása
Arculati és nyomdai munkák
- Logótervezés
- Névjegykártyák tervezése
- Fejléces papír és boríték tervezése
- Nyomdakész hirdetések tervezése napilapok, magazinok részére (Blikk, Metro, HVG, Expressz)
- Digitális hirdetések, bannerek tervezése
- Szórólapok, plakátok, óriásmolinók tervezése
- Tanfüzetek szerkesztése, tördelése és CD-borítók tervezése
- Bizonyítványok, oklevelek, tanulói indexek tervezése
- Jelentkezési formanyomtatványok és szerződések szerkesztése, tördelése
Adatlap
Weboldal neve
Micimackó Bébiszitter- és Idősgondozó Szolgálat
Honlap rövid leírása
Bébiszitterek, idősgondozók, házvezetők képzése és közvetítése.
Megrendelők
Szarvas Krisztina, Spiller Mariann
Átadva
2008. szeptember
Felújítva
2014. május
Weboldal
micimacko.net
Galéria

Micimackó Bébiszitter Szolgálat weblap, 2014.

Micimackó Bébiszitter Szolgálat weblap, 2008.

Micimackó Bébiszitter Szolgálat logó, 2014.

Micimackó Bébiszitter Szolgálat logó, 2008.

Micimackó Bébiszitter Szolgálat névjegykártya, 2011.

Micimackó Bébiszitter Szolgálat szórólap – Bébiszitterek közvetítése, 2011.

Micimackó Bébiszitter Szolgálat szórólap – Idősgondozók közvetítése, 2011.